Ha Istenről beszélünk, a többség egy kedves mennyei öreget képzel el, akinek nincs más dolga, mint majdnem nyolcmilliárd ember életének könyvét megírni, aztán ellenőrizni, majd büntetni vagy jutalmazni. Ez képtelenség! Az életünk során rengeteg elágazás adódik, és a döntéseinkkel mi magunk irányítjuk a sorsunkat. A változás érdeme a miénk – ám egy empatikus coach megkönnyítheti az odavezető utat. 

Egy keletről jött ember pozitív életszemlélettel bír. Nem hisz a felszínnek, hanem mélyebben szeretné megérteni az emberi lélek mozgatórugóit. Más szemszögből nézi az eseményeket, mert hisz a reinkarnációban, abban, hogy újraszületve újabb esélyekkel, egy másik úton indulunk el majd.

Egy keletről jött sorselemző, Joshi Bharat sorolta nekem a fenti ismérveket néhány évvel ezelőtt egy interjú során. Családjában az utolsó hét-nyolc generációban mindenki foglalkozott jövendőmondással, ugyanis az asztrológia és a sorselemzés tudománya Indiában apáról fiúra száll. Roppant módon érdekelt a személyisége, a meglátása, merthogy ő a keleti filozófiák, vallás számunkra sajátságos világában nevelkedett, ám több mint negyven éve nyugati kultúrában él – ahol ráadásul, a tévés beszélgetős műsorai által, valamiféle „indiai bölcsként” vált ismertté. 

Szerinte a keletiek más ritmusban érzékelik az időt: messzebbre néznek. Itt, Európa szívében sokan kíváncsiak önmaguk jövőjére – ahelyett, hogy önmagukra lennének kíváncsiak. Sokan a múltat sem, a jelent sem értik, nemhogy a jövőt!

„Én nem hiszem, hogy a sorsunk pontos forgatókönyv szerint, előre meg lenne írva. Ha Istenről beszélünk, a többség egy kedves mennyei öreget képzel el, akinek nincs más dolga, mint hétmilliárd ember életének könyvét megírni, aztán ellenőrizni, majd büntetni vagy jutalmazni. Ez képtelenség! Én az ember önállóságát hangsúlyozom: az életünk során rengeteg elágazás adódik, és a döntéseinkkel mi magunk irányítjuk a sorsunkat. A történések, legyenek jók vagy rosszak, nem határozzák meg életünk minőségét. Minden a katarzison, azaz a lelki-érzelmi megtisztuláson múlik, amit egy esemény kivált.”

Joshi hosszú órákat beszélgetett az emberekkel, és együtt megfejtették azokat a folyamatokat, amelyek velük történtek. Míg a nyugati pszichológus a múltunk, az előzmények alapján, akár a gyerekkorig is visszavezetve állít fel rólunk egy képletet, addig a keleti sorselemző a jövő szempontjából boncolgatott valakit. 

Miért emlegetem Joshi Bharatot? Egy párhuzam jutott eszembe: a keleti ember számára a sorselemző, a nyugati világban pedig a life coach az a személy, aki nem tanítja a vele szemben ülőt, hanem megtanítja tanulni – saját magáról. A coaching folyamat fókuszában nálam is maga az egyén áll, az ő erősségeit és képességeit fejleszti a közös beszélgetéssorozat.

Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy a coaching és a hagyományos értelemben vett tanácsadás egy és ugyanaz, de valójában lényeges különbségek vannak. A coaching során egyenrangú felek párbeszéde zajlik, mely alatt a „lelki edző” nem ad tanácsot, hanem jól felépített beszélgetéssel és speciális technikákkal segíti ügyfelét, hogy ő maga jöjjön rá a saját problémája megoldására.

Igen, mennyivel könnyebb lenne, ha az elején emlegetett kedves mennyei öreg vagy a választott coachunk megmondaná nekünk a kulcsrakész tutit. Ha egy csapásra megoldódna minden bajunk: már nem éreznénk nyuszinak magunkat a főnök előtt; már nem tőmondatokban szólna hozzánk a kamasz; már nem nyomna agyon a mindennapi feladatlistánk…

De van a „coaching-képletben” egy fontos tényező, aminek a súlyát, jelentőségét mindaddig nem érezzük, amíg nem tapasztaljuk: a saját belső erőnket. Azt a bizonyosságot, hogy igenis képes vagyok/leszek én magam olyanná változtatni az életemet, amiben jól érzem magam.

Van, akinek ez egyedül is sikerül, és van, akinek kell egy külső „lökés” ahhoz, hogy a változtatás útjára lépjen. Aki lelkileg egészséges, „csupán” itt és most valahogy elakadt az életében, annak ideális „mankót” jelenthet egy life coach támogatása.