1. Érdeklődjünk konkrétan. Ha beszélgetést kezdeményezünk, próbáljunk nyitott kérdéseket feltenni, amire nagyobb eséllyel érkezik érdemi válasz; például: “mi volt a legjobb/legrosszabb pillanatod a nap folyamán?” Ha csupán eldöntendő kérdéseket teszünk fel (“hogy vagy, mizujs?”), akkor gyakrabban jön a hajmeresztő “nem tudom” és társai (jól/rosszul, sehogy, semmi). Tudom, a “mikor is lesz a matekdolgozat?” kérdésre adott “nem tudom” hatványozottan szülőgyilkos felelet, de ki lehet ugrasztani a nyulat a bokorból mondjuk így: “hogy elrepült az idő, már holnap írtok matekból!” Hát, ezt illik vagy megerősíteni, vagy cáfolni. 🙂

2. Semmiképpen ne erőltessük. Ha a kamaszunk nem akar beszélgetni, jobb hagyni őt. Bízzunk abban, hogy később, egyszer majd, idővel felébred benne az igény, hogy megossza velünk a napi történéseit, netántán a gondolatait is.

3. Legyünk türelmesek. Előfordulhat, hogy a kamaszunk ellenálló és zárkózott, vagy egyenesen durva és nyers az elutasítás során. Ilyenkor is maradjunk türelmesek és kitartóak, már csak önvédelemből is fújjunk visszavonulót – a megsértődéssel vagy a visszavágással ugyanis nem visszük előbbre az amúgy is képlékeny kommunikációt, csak magunkat hergeljük.

4. Ne hibáztassuk. Ha túl sokat “nyomunk” a kamaszunkon, az csak azt eredményezi, hogy még jobban visszahúzódik. Ne hibáztassuk azért, hogy nem tud rendesen válaszolni, mert valószínűleg nincs semmi rossz szándéka ezzel, csak nincs kedve beszélgetni. Tuti, hogy akkor sem fogjuk jobban érezni magunkat, ha bűnbakot csinálunk a kamaszból.

5. Figyeljük a testbeszédét. A kamaszok gyakran küzdenek az érzelmeikkel, nehéz lehet nekik megfelelően kifejezni azokat. Figyeljünk az arckifejezésekre, a testbeszédre, az intonációra, és próbáljuk megérteni, mit érez és gondol a kamaszunk – hogy beszélni mikor fog/tud majd erről, az már egy más tészta.

6. Éljünk a humorral. A humor nagyszerű módja annak, hogy lazítsunk egy kicsit a kamaszunkon. Ha próbálunk vidám hangulatot teremteni, talán könnyebben beszélget majd velünk. Ez a korosztály elképesztően vevő az iróniára, a szarkazmusra, na és persze mesterfokon űzik a gúnyt – adjunk teret/keretet ennek, a jóízlés határain belül.

7. Keressük a közös pontokat. Ha olyan témákat dobunk be, amelyek érdeklik a kamaszunkat is, valószínűleg könnyebben bevonhatjuk őt a beszélgetésbe. Próbáljunk meg találni közös hobbit, tevékenységet vagy érdeklődési kört, ez segíti a közös kommunikációt is.

8. Dobjuk beaz élményeinket. Ha őszintén megosztjuk a kamaszunkkal a saját tapasztalatainkat, élményeinket, az lehetővé teszi számára, hogy jobban megértse, szülőként mi mit érzünk és milyen helyzetben vagyunk. Ez segíthet abban, hogy idővel ő is megnyíljon.

9. Beszéljünk érthetően. Ha túl bonyolult, nehezen érthető módon vagy hosszasan, magunkat újra és újra ismételgetve beszélünk a kamaszunkkal, az csak további frusztrációhoz vezethet. Próbáljunk egyszerűen és érthetően kommunikálni, hogy könnyebben célba érhessen az üzenet.

10. Tanuljunk meg hallgatni. Fontos, hogy amikor a kamaszunk beszél, figyeljünk rá, és ne próbáljunk belekötni a mondataiba vagy a véleményébe. Hallgassuk meg, amit mond, és tükrözzük vissza neki, hogy értjük, amit mond – még ha nem is értünk vele egyet.

11. Értsük meg a kamasz szemszögét. Ha a kamaszunk valami olyat mond, amivel nem értünk egyet, akkor is fontos, hogy próbáljuk megérteni az ő szemszögét, és azt, hogy miért gondolja úgy, ahogy. Ez segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy megerősödjön a bizalom és a kapcsolatunk.

12. Adjunk pozitív visszajelzést. Ha kialakult egy (bármilyen rövid) jó beszélgetés, ha sikerült megbeszélni egy problémát, akkor adjunk pozitív visszajelzést. Ez bátoríthatja a kamaszunkat a további kommunikációra.

13. Legyünk nyitottak a változásra. A kamaszunk élete folyamatosan változik, és új helyzetekkel kell szembenéznie. Legyünk nyitottak a változásra, ez segíthet abban, hogy rugalmasabbak és alkalmazkodóbbak legyünk, jobban megértjük a kamaszunkat.

+1 Vészhelyzet esetén: válaszoljunk mi is csupa “nem tudom”-mal. 🙂