Óriási változásokat hozott a mai kiskorúak, fiatalok életében az internet és a közösségi média. Ezzel együtt megnőtt a szülők felelőssége – így többet is hibázhatnak. Van egy jó hírem: a digitális világ nem pestisjárvány, meg lehet úszni! Pláne egy coach segítségével.

Sokkal jobb, hogy a gyerek otthon a kütyükkel játszik, mintha csavarogna – ez egy nagyon tipikus mondat a szülőktől, amikor a családtagok digitális szokásai szóba kerülnek. Tapasztalatok szerint a szülők első reakciója az elhárítás, az úgynevezett vakfoltképzés. A szülőnek bizony határozottnak kell lennie a netfogyasztás korlátozásában, ugyanis a gyerekek agresszívebben reagálnak, élesebben visszaszólnak, mint egy-két generációval korábban – amitől ráadásul sok szülő tart.

Érthető emberi vágyunk, hogy a korlátokat felállító szülői szerepünk mellett jó fejek is szeretnénk lenni. Nagyon nehéz egyszerre megértőnek, hitelesnek lenni, nem túlaggódni és – nagyon fontos – megőrizni a humort. Hogy kell ezt csinálni?!

A bezzegelő szülői magatartás nem működik, a szülő alanyi jogon járó tekintélypozíciója már elveszett. Éppen a közösségi média tette ezt: eltörli a státuszkülönbségeket, mindenkit közel hoz egymáshoz – magyarázta Tari Annamária klinikai pszichológus-pszichoterapeuta, akivel egy Szabad Föld-interjú során beszélgettem.

Sok szülő tényleg nem érti, miért nem beszélget soha vele a gyereke, miért fordul magába. Fájdalmas, hogy lassan eltűnik az életünkből a kis csevej, a small talk, amikor két ember spontán vált néhány szót a zöldségesnél, egymásra mosolyog a postán. Ezek a napunk üdítő színfoltjai, az a kellemes érzés, hogy emberek, ismerősök közt élünk. Az információs kor fiataljai ma megtehetik, hogy ezt kikerülik vagy észre sem veszik, sok esetben még idegesíti is őket: mit akarnak tőle, hagyják már békén!

Ne szépítsük: rengeteg türelemre, az említett jófejségre van szükség a gyerekek pókerarca, nyávogása, szenvelgése láttán! Míg a televízió anno inkább összegyűjtötte a családot műsoridő alatt, addig most egy utód számára a szülő, nagyszülő idegesítő tud lenni a folytonos „beszédkényszerével”. Viszont a digitális világ nem pestisjárvány, igenis meg lehet úszni. Valahogy megtanítottuk a kisgyermekeinket arra, hogy ne dugják az ujjukat a konnektorba, ne egyék meg a legódarabokat – ezek sikeres szülői projektnek bizonyultak. Most kínáljunk értelmes alternatívákat!

Egyik ismerősöm azért nem vesz társasjátékot a gyerekének, mert az nem tud veszíteni: ha nem a gyerek nyeri a partit, őrült hiszti kezdődik. Úgyhogy, ha nincs társasjáték, nincs konfrontáció se.

Ez elég nagy baj! A jófejségünkhöz az is szorosan hozzátartozik, hogy a gyerekünket megtanítjuk veszíteni, újrakezdeni, küzdeni, bocsánatot kérni. A mai világ egyik legnagyobb problémája, hogy a fogyasztói társadalom és az információs kor együttese elérte, mindenki azt érzi és látja, akkor tud előre haladni, ha „énes üzemmódba” kapcsol. Persze ennek egy része indokolt is, csak épp a gyereknevelés fontos feladata, hogy megtanítsa: az egészséges nárcizmusba belefér a hibázás. Azok a karakterek lesznek jó érzelmekkel működő felnőttek, akik számára a hiba és a kudarc tapasztalattá válik, és nem a düh vagy a harag állandósult kiváltójává.

De ma végeláthatatlan mennyiségű játék, applikáció érhető el az interneten egy pillanat alatt, amit ha elrontasz, újra- meg újrakezdheted, és ha mégsem megy, pénzért vehetsz hozzá valamilyen segédprogramot, és máris nyersz. Nincs vesztés, nincs kudarcélmény. A mai fiataloknak nincs a kudarcra túlélési stratégiájuk.

A másik fő jellemző, amivel kell kezdeni valamit, a gyorsulás függősége. Sokszor látjuk, hogy mindenki gyors tempóban éli meg az érzelmeit, holott azok valójában múlt századi módon, lassan tudnak csak fejlődni és elmélyülni. Ma tehát egy szülőnek azt is meg kell értetni és szerettetni a gyerekekkel, hogy az élet csak egy egészséges tempóban élvezhető; afölött pont olyan, mint amikor egy gyorsvonatból kinézünk: minden elsuhan mellettünk. Látod ugyan, de fel nem fogod, nem élvezed.

Egy coach számtalan indulatkezelési módszerrel segítheti a kamaszt, képes felvértezni a kudarcokkal szemben és támogatni az érzelmi intelligencia fejlődését. Nem érdemes megvárni, míg a kis bajból nagy lesz.

SZAKÍTÁS ONLINE? A huszonévesek egy részének érzelmi apparátusa úgy működik, mint egy tizenévesé: infantilisebb a valódi koránál, bizonytalansággal és szorongással vegyes. De valahogy meg kell tanulni kezelni élethelyzeteket, megoldani problémákat és konfliktusokat. Furcsa paradoxon látszik most: aki a neten mindent megmutat magáról, és következetesen elmossa az intimitása határait, ugyanaz élőben távolságtartó, nem bocsátkozik érzelmi helyzetekbe. Ezért nem annyira meglepő, hogy a fiatalok körében már a szakítások zöme is online történik…