A levélíró szerint a 47 éves férje anyafüggő, mert naponta legalább egyszer (de inkább többször is) hívja az édesanyját. Normális ez? – ezt kérdezi.

Kedves Gabi!

A párom szerintem anyafüggő, szerinte nem! Zsolti 47 éves, de naponta legalább egyszer hívja az anyját, és ha véletlenül ez kimaradna, akkor az anyja este nyolc óra körül biztosan rátelefonál, nincs-e valami baj. Az ünnepeken kívül havonta egy-két hétvégét a szüleinél töltünk vidéken, tőlünk 200 kilométerre, egyre többször már csak kettesben, mert a két fiunknak (20 és 22 évesek) megvannak a maguk külön programjai, a fociedzéstől/meccstől az egyetemi készüléseken át a barátnőkig.

Sajnos én korán, még a házasságom előtt elvesztettem a szüleimet. Zsolti szerint azért irigykedem rá, mert nekem ez a szoros szülői kapcsolat már nem adatik meg.

De nem erről van szó! Egyszerűen az égnek áll a hajam, amikor meghallom, hogy „szia, anyu”, és aztán a részletes beszámolót arról, hogy mit főztem aznap, mi van a kutyával, és milyen az idő mifelénk…

Én őszintén tisztelem és kedvelem az anyósomat és az apósomat, de érdekel: ön szerint mi az ideális kapcsolattartás egy 47 éves, családos férfi esetében?!

Üdvözlettel: Edit

*

Kedves Edit!

Nem tudok válaszolni a kérdésére, merthogy ilyen mérőszám nincs. Ki-ki maga alakítja, formálja a kapcsolatait. De egy beszélgetéshez mindig két fél kell – ha a férje és az édesanyja között mindennaposak a hívások, akkor ez számukra így van rendjén. Akármi is táplálja a telefonálásokat egyik vagy másik oldalról (szoros kötődés, túlzott kíváncsiság vagy aggódás stb.), így tesznek nap mint nap, és nem érzik szükségét a változtatásnak.

Őszintén szólva nem értem, hogy ez miért zavarja önt ennyire. Én is hajlok arra a véleményre, hogy – akár tudatosul, akár nem – némi irigykedéssel tekint erre a kötelékre, ami az ön felnőttéletéből sajnos kimaradt. Így nem ismeri az idős szülők iránti aggódást sem, amit a távolság évről évre fokoz majd. Levelében nem ír arról, hogy közös családi döntéseikben a férjét befolyásolnák a szülei, és saját bevallása szerint kedveli az anyósáékat – vagyis úgy tűnik, a napi telefonos kapcsolattartás miatt ön semmiben sem károsodik.

Vagy a napi menü, a kutya meg az időjárás zavarja, ezeket semmitmondó témáknak tartja? Nincs igaza, ha netán ezen lovagol.

Véleményem szerint az anyósát az őszinte kíváncsiság hajtja, az önök életének apró részleteivel orvosolja szeretteinek hiányát. Nem a beszélgetések tudományos faktora tartja össze a családjukat, hanem az élő, szeretetteljes kötelékek.

Gondoljon bele abba is, hogy fiaik ezt a dicséretre méltó mintát látják odahaza az édesapjuktól. Kívánom önöknek, hogy ezt kapják vissza tőlük.

Üdvözlettel: Szijjártó Gabi