Megteszed? Betörsz? Ez itt a kérdés. Általában akkor durvulnak el a frissen bekerültek és felsőbb éves társaik között zajló beavatási szertartások, ha valaki megmakacsolja magát, és nemet mond. Na, akkor nyomják bele az illető fejét a vécébe, és húzzák rá a vizet…

Egy vidéki város református gimnáziumában nagyon szigorú fegyelmezés dívott. A szigorúsággal és az átlátható keretekkel nem lenne baj, csakhogy itt következetlenül működött. A diákok között besúgóhálózat működött – mesélte nekem évekkel ezelőtt egy Szabad Föld-interjú során Ligeti György szociológus, aki a Kurt Lewin Alapítvány kutatásvezetőjeként megdöbbentő esetekkel találkozott. Úgy lehetett lekerülni a kirúgásra várók feketelistájáról, hogy az érintettek feljelentették társaikat a tanároknál. Mindig volt egy „levezető szelep”, hogy a tanulók megszabadulhassanak a felgyülemlett feszültségtől: rendszeresen megverték társukat, Vincét (nevezzük így). Ebben az intézményben, ahol az életkori hierarchia csúcsán az átlagosnál magasabban trónolt a végzős, még az elsősöknek is jogukban állt Vincét ütlegelni. A tanárok tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. Miért hagyták? Mert ezzel tulajdonképpen a tőlük elszenvedett megaláztatások „gőzét” engedték ki a diákok.

Minél nagyobb rés van a meghirdetett elvek és a gyakorlat között, annál agresszívabbá válnak a gyerekek. Ha az iskola naponta hirdeti a toleranciát és a szeretetet, s emellett aljas eszközökkel él, sok feszültség halmozódik fel, ami így vagy úgy felszínre tör.

Nálunk az iskolai erőszak leggyakrabban az intézményi keretek között zajló beavatási szertartásokhoz kötődik, amikor a frissen bekerülteket felsőbb éves társaik különféle mondvacsinált feladatokkal látják el. Alapvetően egyszerű, primitív ötletekről van szó: el kell énekelni egy gyerekdalt, fel kell szedni mások szemetét, fekvőtámaszozni kell a folyosón. Ám épp a könnyű teljesíthetőségben rejlik a feladat megalázó volta. Megteszed? Betörsz? Ez itt a kérdés.

Általában akkor durvul el a „játék”, ha valaki megmakacsolja magát, és nemet mond. Ilyenkor például belenyomják az illető fejét a vécébe, és ráhúzzák a vizet…

Ritka az a személyiség, aki fizikailag és lelkileg egymaga szembeszáll a támadóival. Ha egy teljes osztályban kiállnának egymásért, nyilván nem fajulna tömegverekedéssé a beavatás. A felsőbb évesek a gyenge láncszemeket, a réseket keresik, azokban, akiket gúny tárgyává lehet tenni. Amíg sajnos számos iskola a „gyerekanyagnak” átadott „tudásanyaggal” foglalkozik elsősorban, nem marad idő a nevelésre, nem épül közösség, ahol a gyengébbet megvédik és befogadják.

Pedagógusként, valamint életvezetési és kamaszcoachként is azt vallom: ezerszer fontosabb a bátor kiállást és a szolidaritást megtanulni az életben, mint azt, hogy hányan haltak meg a mohácsi csatában, vagy hogy napra pontosan mikor született Petőfi Sándor…

Ebben a szellemiségben segíthetek.